Túlélős-újjászületős

Új év, új színező, új tűfilcek 😊 Amikor morzsolgatom egyik látszólag egyforma napot a másik látszólag egyforma nap után, sokszor azt érzem, hogy semmi változás. Mintha időhurokba ragadtam volna. Én má’ így maradok mindig, vasakkal a lábamban, kismosdóban mosakodva, bezárva a lakásba, pizsamanadrágban (csak azt tudom áthúzni a fixatőrön).   Ám ha felszólítom magam józanabb gondolkodásra, és picit nagyobb léptéket nézek, mindig van valami fejlődés. Az elmúlt 1-2 hét ráadásul különösen mozgalmas volt. Még mindig vasak, kismosdó, pizsmanadrág, de! Marian (a nővér, aki kötözni járt hozzám eleinte minden nap), azt mondta, hogy szerinte elég stabil állapotban van a lábam ahhoz, hogy megoldom én egyedül is a kötözést, ő pedig hetente egyszer ránéz. A fotóra, amit küldök neki. Mert ENNYIRE bízik abban, hogy minden rendben lesz. Legalább ő. :) :)   A múltkor írtam, hogy nehezen veszem rá magam a gyógytornára egyedül, erre még aznap este kaptam egy Messengert Anditól, egy távoli, ám annál ke

Sok-sok-sok éve megvan az a fura szokásom, hogy december 29-30 tájban elkezdek szorongani, és ez szívmelengető állapot Szilveszter és újév napjára alaposan kicsúcsosodik. Utálom is az év végét rendesen. Félek ugyanis az új évtől. Hiába teljesen önkényes és kultúrafüggő, hogy a Föld pályájának miért e pontján mondjuk azt, hogy nna, akkor innen újra indul a számolás, mégis ahogy gondolatban ránézek a teljesen üres mentális naptáramra, elfog a szorongás. A félelem a kiszámíthatatlantól, a még be nem töltöttől, az űrtől, a váratlantól.  Nyilván március 22-én, július 6-án vagy november 42-én sem tudom, hogy mit hoz a holnap (tavaly július 6-án mennyire, de mennyire nem tudtam…), év közben mégsem jut eszembe ezen parázni.  Viszont idén másképp volt. Vártam a jól ismert spleent, a nyüfffögést a fejemben - s nem jött. Mintha az, ami a legfélelmetesebb, tavaly megtörtént volna, és ezentúl (egy darabig legalábbis) már nyugodt lehetek. Sőt, talán egy ilyen 2023. után kijár nekem, nekünk egy sokka