Túlélős-újjászületős

Vidám gyógypedagógusok látogatóban Ugyan most itthon vagyok egy ideje, de egyrészt a világom leszűkült a lakásunk plusz a virtuális tér adta lehetőségekre, másrészt megyek én még vissza a Fiumei útra ügyes kis szófogadó betegnek lenni. Hihetetlenül fontos szereplőkké váltak ezért az életemben a “látogató” kategóriába sorolható barátok, családtagok, ismerősök.  Azon túl, hogy oldják magányomat, társaságot adnak, segítenek elterelni a figyelmemet a fájdalmakról meg a szorongásokról, ezeken túl összekapcsolanak a “normális világgal”.  Hosszú kórházi lét vagy itthoni bezártság, betegség esetén viszonylag gyorsan be tud szűkülni a fókusz térben és gondolatokban is arra az egyetlen dologra, hogy mekkora szar már ez a helyzet, és tuti sosem lesz vége. És önerőből nem mindig tudok kijönni a szűkültségből. De a normális világot képviselő látogatók sok erőt, lendületet tudnak ám adni kimászáshoz.  Például tök sokat segítettek azok az órák, amikor Eszterrel régi fotókat nézegettünk. Segített foly

A tetthely a Google térképről   Képzeld el, hogy Horvátországban nyaralsz. Igaz, ez nem álmaid nyaralása, inkább egy pár napos kötelező program, amit a elsősorban párod édesanyja kedvéért töltesz el - de attól még tengerpart, napsütés, látványlátványa. Képzeld el, hogy kicsit szorongtál ettől az utazástól, hogy vajon mennyi konfliktust kell majd elsimítani. Hogy vajon mennyire lesznek rugalmasak a többiek, vagy ehelyett valami úgyis mindig elégedetlenséget fog szülni. És képzeld el, hogy minden különösebb katasztrófa nélkül eljött az utazás utolsó napja, túl vagytok Krk szigetének bejárásán, és farkaséhesen várjátok délután fél ötkor a jól megérdemelt pizzátokat egy étterem teraszán. Olyan jó hátradőlni, hogy na, egész jól sült el minden, akár még élveztük is ezt az egészet. De, hogy teljes legyen a kép, ehhez a már-már idilli hangulathoz képzelj azért egy evőkanálnyi egzisztenciális szorongást is, hiszen fél órája tudtátok meg mindannyian, hogy egy (igaz, távolabbi) közös ismerősötök

Agresszív kismalac nem volt a fotóim között. Helyette itt egy cuki kismacska   Az agresszív kismalac beleesik egy mély gödörbe, ahonnét nem tud kimászni. Arra jár a Jótündér. - Várjál kismalac, hozok egy létrát, hogy ki tudj mászni! -  Nem várok! Na, így vagyok ma reggel, tegnap este óta. Elegem van. Elegem van a fájdalmakból, abból a kiszolgáltatottságból, hogy már azt hiszem, hogy javulóban van a helyzet, hogy már nem kell 7-8-as erősségű fájdalmakkal megküzdeni, hogy esetleg van olyan póz, amiben el tudok aludni, mert elviselhető. És akkor, a f.sz tudja mitől, megint borzasztó erősen kezd el fájni a lábam. Időjárás-változás, mondják. Fasza. Kb 2 naponta változik az időjárás - akkor erre számíthatok a következő 50 évben? Lehet, hogy most erősebben gyógyul, mondják. És ha nem? És ha semmi köze a gyógyuláshoz a fájdalmaknak, hanem éppen ellenkezőleg? Sokan sokszor sok-sok helyzetben mondják, üzenik, hogy milyen erős vagyok. És talán az eddigi posztok is inkább azt az oldalamat mutatják

  Homemade ramen a lá Hami Vigyázz, mit kívánsz, mert megkapod! - szól a bölcs (kínai? görög? urdu?) mondás. Összegyűjtöttem párat, hogy nekem milyen kívánságaim váltak valóra a balesettel. 1. Ha ezt a 3 kiló (tévesen vélelmezett) súlyfelesleget végre le tudnám adni, az de jó lenne!  Kb 6-8 kilót fogytam az első 2 kórházi héten. Egyrészt a gyomorvérzés nem feltétlenül segít a súlygyarapodásban, sem az azt követő diéta. Másrészt Rijekában minden egyes nap altattak a kötözéshez. Ez azt jelenti, hogy előző nap éjféltől étlen-szomjan van az ember. Ha délben altatnak, akkor is, ha este hétkor kerül csak sor rám, akkor is. Rijekában konkrétan szinte semmit sem ettem 2 hétig. Nyilván kaptam mindenféle infúziót, de az a 6-8 kiló sitty-sutty leolvadt. Hurrá.  2. Ó, bárcsak úgy ehetnék pogácsát, teasütit, csokit, mandulát, hogy ne legyen miatta bűntudatom!  Most hagyjuk, hogy mekkora hülyeség bűntudattal enni - finoman szólva is megdolgozandó viszonyom van az evéssel.  Viszont, azzal, hogy ilyen

Az a bizonyos nagymarosi kirándulás - teljes funkciószabadsággal 😊 Nem menekülhetek el a saját testemről való gondolkodás és a feljövő érzések átélése elől. Nem mintha máskor (és bárki másnak is) ez nem lenne fontos téma, de na, most kiemelt szerepe van.  Az OBSIban ez első napokban (a baleset után bő két héttel) már elkezdte ezt a témát erőltetni Alexa (a helyi pszichológus). Legalábbis nekem nagyon erőltetésnek hatott. Hát sehol nem voltam még azzal, hogy erről gondolkodjak! Még azt is éppen csak elkezdtem felfogni, mekkora k.rva nagy bajban vagyok! Semmi kapacitásom nem volt a testemről gondolkodni. Pedig mindigis sok teher, sok nehéz gondolat kapcsolódott hozzá. Most ezekre rakódik rá minden, amit a baleset hozott.  Igazán szomorú volt ráébrednem (amikor sok héttel később újra elővettük ezt a témát), hogy mennyi szégyent éltem meg a saját testemmel kapcsolatban. Egészen kisiskolás koromtól kezdve. Nagyon kevés olyan pillanatra emlékszem, amikor szerettem volna azt a testet, ami

Így árad felém a szeretet, by Lillus ❤️  A lélekkel foglalkozó bölcsek mind azt állítják, hogy a hála érzése emeli a rezgésszámunkat, jótékonyan hat a lelki és mentális állapotunkra, szóval gyógyít. Én pedig gyógyulni akarok.  Nem mindig könnyű a hálára fókuszálni (például ma reggel, amikor jobban fáj a lábam, mint szokott, és Dávid sem kapott jó híreket a kontrollvizsgálatán), de ha teszek egy kis erőfeszítést, utána általában jobb. Annál mindenképpen jobb, mintha arról pörgetném a leltárat, hogy mit veszítettem a balesettel, és miért szar nekem. Szóval. Hálás vagyok, hogy túléltem a balesetet. Hálás vagyok, hogy Dávid túlélte a balesetet. Hálás vagyok, hogy ép maradt a gerincem, a medencém, a kezeim, az arcom, a fejem mindenestül. Hálás vagyok, hogy Dávidnak is épen maradt a gerince, a medencéje, a feje és kisebb sérülésektől eltekintve a kezei és az arca. Hálás vagyok, hogy Dávid mellettem áll, bármeddig is tartson a felépülésem, és bármi is legyen a kifutása. Hálás vagyok, hogy Esz

Utolsó közös képünk a baleset előtt   Nagyon király életem volt a baleset előtt. Lehet, hogy egy kicsit stagnáló, de kényelmes, kellemes, nagyobb erőfeszítések nélküli, kicsit hátradőlős. Dáviddal beszéltük is a baleset után, hogy lehet, hogy (majdnem)  minden szipiszuper volt, de az egyetlen célom az volt, hogy ezt így konzerváljam lehetőleg a következő 50 évre. Well, nem éppen egy fejlődési szemlélet. S hogy mi volt benne a királyság? Egy szeretetteli, bazi erős kötődésen alapuló (persze azért nem konfliktusmentes) házasság Dáviddal. 2 fantasztikus, nagyszerű, okos, érzékeny, talpraesett felnőtt lány az első házasságomból. 3 (majd aztán csak 2) végtelenül cuki, bújós, dorombolós cica. Egy szépen prosperáló párkapcsolati tanácsadó praxis. Éppen beinduló képzési rendszer jövendő párkapcsolati tanácsadók részére. Egy ugyan már szunnyadó, de feliratkozókat mégis hozó YouTube csatorna, szintén párkapcsolati témában. ( https://youtube.com/@BoldogPárna ). Egy nagy, színes, izgalmas, szerető

72 nap után végre otthon doktor Samuval  104  Ez a mentők telefonszáma Magyarországon. Pontosan ennyi napja történt az a baleset, ami durván kifordította a világomat. Írok majd róla részletesen (hiszen a katasztrófaturizmus nagyon népszerű sportág), most csak annyit, hogy békés családi körben, pizzára várva, elütött egy uralmát vesztett Toyota egy horvátországi étteremben. Szürreális, hm?  Nem ez az egyetlen valószerűtlen részlet a történetben. De ha most mindet leírnám, nem maradna tartalom későbbre. *irónia. A baleset következtében mindkét lábam súlyosan sérült. 104 napja csak feküdni és ülni tudok. 104 napja tart a gyógyulás, és nem látom a végét. Sem időben, sem minőségben.  Viszont ezalatt a három és fél hónap alatt túléltem és meggyógyítottam egy nyaki csigolya repedést, 12 bordatörést, egy átfúródott tüdőt, egy gyomorvérzést, egy Covidot, és eddig 6 műtétet. 72 napot voltam egyhuzamban kórházban, ebből 15-öt Horvátországban. Azóta is bejárós vagyok, a lakcímem néhány hetente vál