Túlélős-újjászületős

  Az én drága, félig bolond családom  Augusztusban még azt hittem, hogy karácsonykor vígan jövök-megyek (legalább itthon), sikálom-súrolom-rendezgetem a lakást, ahogyan azt minden egyes évben tettem, mióta saját háztartásom van. Pár éve rá kellett jönnöm ugyanis, hogy nekem a karácsony nagyon nagyrészt a készülődésről és nem magáról az ünnepről szól.  Ezen belül is minimum 52%-ban arról, hogy kiemelkedik egy kvantumpillanat az évből, amikor minden, de minden tiszta és rendezett itthon - legalább 12 egybefüggő percig. Arra is rájöttem, bár nem volt egyszerű, hogy ezt kizárólag a saját kedvemért csinálom, hiszen a vendégül érkező családtagoknak igazán keveset számít, hogy a fürdőszobában vajon le lett-e törölve az éves kosz a két méter magasan lévő ablakpárkányról, vagy hogy kitakarítottam-e a morzsákat az evőeszköztartó fiókból. Az itthon lakóknak meg még kevesebbet 😄 Gabi karácsonya = mindent kitakarítunk és boldogság van :) A készülődés része az is, hogy a lányokkal együtt megsütjük

Otthon - részlet Az a részlet, ahol most is rend van. Kb. Nem egész egy hetes kórházi kikapcsolódás végeztével lassan 10 napja itthon vagyok. A műtét utáni negyedik napon lazán hazazavartak. Ez, gondolom, jót jelent (vagy kellett a hely valaki másnak). Bontakozik kifele az az érzés bennem, hogy most már életvitelszerűen itthon vagyok, és csak néha, rövidebb időre kell látogatóba visszamennem az OBSIba. Például, a tegnapi kontrollon megkaptam az infót, hogy legközelebb csak január végén, szintén kontrollra. Akkor kapom meg az ítéletet, hogy összeforrt-e annyira a beültetett csontdarab az eredetiekkel, hogy véééégre ráállhatok. Addig viszont folytatódik a várakozás, a gyógyulás (remélem!), és az itthonlét.  De most mégis nehéz. Mert ez az itthon, nem az az itthon, amit szeretek, amit magaménak érzek. És ez a lét sem az. Egy nagyon szép és nagy lakásban élek, amit szeretek, amihez tiszta szívből kötődöm, aminek a legnagyobb része tükröz engem, ami az otthonom, aminek minden szegletére igy

A frissen műtött jobb és az 5 hónapja fixatőrös bal lábam - keresztbe téve, hogy megzavarjam a nézőket Tudományos ismeretterjesztő rovatunk következik erősen bulváros beütésekkel. Elmesélem, hogy hogy néz ki egy műtét - esetemben egy csontpótló műtét a jobb lábszáramban.  Pontosan 5 hónappal ezelőtt olyan mértékű csonttörést okozott a baleset, hogy hipp-hopp 4 cm sípcsont valahogy elfelejtett már az enyém lenni a bokám fölött. Ahhoz, hogy jó eséllyel maradhasak 162 cm (ami eleve nem túl magas), ezt értelemszerűen valahogy pótolni kell. De előtte még szükség volt a törések külső rögzítésére, aztán a törések belső (lemezes-csavaros) rögzítésére, egy bőr- és izomszövet pótlásra (mert nyílt törésem volt - ilyet ne csináljatok, nagyon rossz látvány), a szövet megtapadásának kivárására, nehogy a műtét után azt mondja, helló, már itt sem vagyok. Illetve annak a plusz egy hónapnak is a kivárására, amíg Uzi (a sebészdokim) kényszerszabadságon volt.  Így lett pikk-pakk december 7-e, napra pontos